1./ A Szentírás
A Szentírás,
az Ó- és Újtestamentom, Isten írott szava. Ő annak elmondására és
leírására ihlette szent embereit, amire a Szentlélek indította őket.
Igéjében Isten mindent közölt az emberrel, ami a megváltáshoz szükséges. A
Szentírás Isten akaratának tévedhetetlen kinyilatkoztatása. Ez a jellem
mércéje, a tapasztalatok próbája, a hitelvek mérvadó kinyilatkoztatása és
Isten történelmi cselekedeteinek megbízható forrása.
(2Pét 1:20-21; 2Tim
3:16-17; Zsolt 119:105; Péld 30:5-6; Ésa 8:20; Ján 17:17; 1Thessz 2:13;
Zsid 4:12).
2./ A Szentháromság
Az Isten
egy: Atya, Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége. Isten
halhatatlan, mindenható, mindent tudó, mindenek fölött való és mindig
jelenlevő. Önkinyilatkoztatásából tudjuk, hogy végtelen, ez meghaladja az
emberi értelmet. Örökké méltó minden teremtmény imádatára, csodálatára és
szolgálatára. (5Móz 6:4; Mt 28:19; 2Kor 13:14; Ef 4:4-6; 1Pét 1:2; 1Tim
1:17; Jel 14:7).
3./ Az Atya
Isten, örökkévaló
Atya, a teremtő, a forrás, a megtartó és minden teremtmény ura. Igazságos
és szent, irgalmas és könyörületes, késedelmes a haragra, bővölködő az
állhatatos szeretetben és hűségben. A Fiúban és a Szentlélekben meglevő
tulajdonságok és erők az Atya kinyilatkoztatásai.
(1Móz 1:1; Jel 4:11; 1Kor
15:28; Ján 3:16; 1Ján 4:8; 1Tim 1:17; 2Móz 34:6-7; Ján 14:9).
4./ A Fiú
Isten, örökkévaló
Fiú, Jézus Krisztusban öltött testet. Őáltala teremtetett minden, benne
lett nyilvánvalóvá Isten jelleme, általa teljesedett az emberiség
megváltása és Ő ítéli meg a földet. Az örökké igaz Isten igaz emberré lett
Jézus Krisztusban. A Szentlélek által fogantatott és Szűz Máriától
született. Emberként élt, mint ember megkísértetett, de tökéletes
megtestesítője volt Isten igazságosságának és szeretetének. Csodái által
kinyilatkoztatta Isten hatalmát, és bizonyította, hogy Ő a megígért
Messiás. Bűneinkért önként vállalta helyettünk a szenvedést és a
kereszthalált; feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy
közbenjárjon értünk a mennyei szentélyben. Népe végleges megszabadításáért
újra eljön dicsőségben, és mindent újjátesz.
(Ján 1:1-3,14; Kol 1:15-19;
Ján 10:30; 14:9; Róm 6:23; 2Kor 5:17-21; Ján 5:22; Lk 1:35; Fil 2:5-11;
Zsid 2:9-18; 1Kor 15:3-4; Zsid 8:1-2; Ján 14:1-3).
5./ A Szentlélek
Isten,
örökkévaló Lélek, együttműködött az Atyával és a Fiúval a teremtésben, a
testet-öltésben és a megváltásban. Ő ihlette a Szentírás íróit, Ő töltötte
be Krisztus életét erővel, Ő vonzza és győzi meg az embereket, Ő újítja
meg és formálja Isten képére azokat, akik engedelmeskednek. Azért küldte
el az Atya és a Fiú, hogy mindig gyermekeivel legyen; az egyháznak lelki
ajándékokat adjon és Krisztus bizonyságtevő szolgálatára képesítsen; és a
Szentírással összhangban minden igazságra elvezessen.
(1Móz 1:1-2; Lk 1:35;
4:18; Apcs 10:38; 2Pét 1:21; 2Kor 3:18; Ef 4:11-12; Apcs 1:8; Ján
14:16-18,26; 15:26-27; 16:7-13).
6./ A teremtés
Isten mindenek
Teremtője. Teremtő munkájának hiteles történetét a Szentírás
nyilatkoztatta ki. Hat nap alatt alkotta az Úr "a mennyet és a földet",
valamint minden földi élőlényt és az első hét hetedik napján megpihent.
Befejezett teremtő munkájának állandó emlékezetéül megalapította a
szombatot. Az első emberpár mint a teremtés koronája Isten képére és
hasonlatosságára teremtetett. Nekik adatott a föld és az azon lévő minden
teremtmény feletti felelősségteljes uralom, mivel Isten gondjukra bízta,
hogy vigyázzanak arra. Amikor a teremtés befejeződött, Isten dicsősége
kijelentette: "Imé igen jó". (1Móz 1:2; 2Móz 20:8-11; Zsolt 19:1-7; 33:6-9;
104; Zsid 11:3).
7./ Az ember természete
Az
első emberpár Isten képmására lett teremtve egyéniséggel, hatalommal és
szabadsággal, hogy gondolkodjon és cselekedjen. Bár teremtett szabad lény,
a test, a lélek és a szellem oszthatatlan egysége, mégis Istentől függ az
élete. Amikor ősszüleink nem engedelmeskedtek Istennek, megtagadták
Istentől való függőségüket és elveszítették Istentől kapott kiváltságukat.
Isten képmása összetört bennük, és a halál alattvalóivá lettek. Utódaik
ezt a megromlott természetet és annak következményeit öröklik.
Gyengeségekkel és bűnös hajlamokkal születnek. De Isten megbékéltette
magával a földet Krisztusban, és Szentlelke által a bűnbánó halandó
emberben helyreállítja Alkotója képmását. Isten dicsőségére lettek
teremtve, és azért hivattak el, hogy szeressék Őt és egymást, és
viseljenek gondot környezetükre. (1Móz 1:26-28; 2:7; Zsolt 8:4-8; Apcs
17:24-28; 1Móz 3; Zsolt 51:5; Róm 5:12-17; 2Kor 5:19-20; Zsolt 51:10; 1Ján
4:7-8,11,20; 1Móz 2:15).
8./ A nagy küzdelem
Az egész
emberiség belebonyolódott az Isten és Sátán közötti nagy küzdelembe, ami
Isten jelleme, törvénye és a világmindenség fölötti uralom kérdése körül
forog. A harc a mennyben kezdődött, amikor egy szabad akaratú teremtett
lény önmagát felmagasztalva Isten ellenségévé, Sátánná vált, és az
angyalok egy részét is fellázította. E világba is behozta a lázadás
szellemét, amikor Ádámot és Évát bűnre vitte. Az ember bűne azt
eredményezte, hogy az emberiség elvesztette istenképűségét, a teremtett
világ rendje felbomlott, és a föld a vízözön idején elpusztult. E világ az
egyetemes küzdelem színtere lett, amit az egész univerzum figyelemmel
kísér. De Isten szeretete végül is igazolódik. Krisztus, hogy segítse
népét a harcban, elküldi Szentlelkét és a jó angyalokat, hogy az üdvösség
útján vezessék, védelmezzék és oltalmazzák őket.
(Jel 12:4-9; Ésa 14:12-14;
Ez 28:12-18; 1Móz 3; Zsid 1:14; Róm 1:19-32; 5:12-21; 8:19-22; 1Móz 6-8;
1Kor 4:9; 2Pét 3:6).
9./ Krisztus élete, halála és
feltámadása Krisztus élete - mely Isten akarata iránti tökéletes
engedelmesség volt -, szenvedése, halála és feltámadása által gondoskodott
Isten az emberi bűn engesztelésének egyetlen eszközéről úgy, hogy akik
elfogadják ezt az áldozatot, azoknak örök életük lehet, és az egész
teremtett világ jobban megértheti a Teremtő örökkévaló szeretetét. Ez a
tökéletes engesztelés igazolja Isten szent törvényének igazságosságát és
könyörülő jellemét, mert mindkettő elítéli bűneinket, de gondoskodik a
megbocsátásról. Krisztus halála helyettesítő és engesztelő, megbékéltető
és átalakító. Krisztus feltámadása Istennek a gonosz erők feletti diadalát
hirdeti. Azoknak, akik a megváltást elfogadják, végső győzelmet biztosít a
bűn és a halál felett. Nyilvánvalóvá teszi Jézus Krisztus hatalmát, aki
előtt mennyen és földön minden térd meghajol.
(Ján 3:16; Ésa 53; 1Pét
2:21-22; 1Kor 15:3-4,20-22; 2Kor 5:14-15,19-21; Róm 1:4; 3:25; 4:25;
8:3-4; 1Ján 2:2; 4:10; Kol 2:15; Fil 2:6-11).
10./ A megváltás
élménye Isten végtelen szeretetéből és kegyelméből Krisztust, aki
nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy Isten igazsága legyünk Őbenne. A
Szentlélek vezetésével felismerjük nyomorúságunkat, bűnösségünket,
megbánjuk vétkeinket és gyakoroljuk hitünket Jézusban, mint Úrban és
Krisztusban, helyettesben és példaképben. Ez az üdvösséget adó hit az Ige
isteni hatalmát váltja valóra és ez Isten kegyelmének ajándéka. Krisztus
által megigazultak vagyunk, Isten fiaivá és leányaivá fogadott, és
megszabadultunk a bűn uralma alól. A Lélek által újjászületünk és
megszentelődünk. A Lélek megújítja elménket, beírja Isten
szeretet-törvényét szívünkbe, és erőt ad a szent életre. Benne maradva az
isteni természet részesei leszünk, és miénk a megváltás bizonyossága most
és az ítéletkor. (2Kor 5:17-21; Ján 3:16; Gal 1:4; 4:4-7; Tit 3:3-7; Ján
16:8; Gal 3:13-14; 1Pét 2: 21-22; Róm 10:17; Lk 17:5; Mk 9:23-24; Ef
2:5-10; Róm 3:21-26; Kol 1:13-14; Róm 8:14-17; Gal 3:26; Ján 3:3-8; 1Pét
1:23; Róm 12:2; Zsid 8:7-12; Ez 36:25-27; 2Pét 1:3-4; Róm 8:1-4;
5:6-10).
11./ Növekedés
Krisztusban Új szabadságunkban, amit Jézusban nyertünk, arra hivattunk el, hogy
növekedjünk az Ő jellemének hasonlatosságában azáltal, hogy naponta
ápoljuk a Vele való bensőséges kapcsolatunkat az imádság és az Ige
tanulmányozása által, elmélkedve tanításai és az Ő gondviselése felett,
valamint az Őt dicsőítő éneklés, a közös istentisztelet, és az egyház
missziójában való közreműködésünk által.
(Zsolt
1:1–2; 23:4; 77:12–13; Kol 1:13–14; 2:6, 14–15; Lk 10:17–20; Ef 5:19–20;
6:12–18; 1Thess 5:23; 2Pt 2:9; 3:18; 2Kor 3:17–18; Fil 3:7–14; 1Thess
5:16–18; Mt 20:25–28; Jn 20:21; Gal 5:22–25; Róm 8:38–39; 1Jn 4:4; Zsid
10:25.)
12./ Az egyház
Az egyház a
hívők közössége, akik Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak vallják.
Az Ótestamentom korában élő nép lelki utódaiként Isten minket is a
világból hívott ki. Imádkozásra, a közösségvállalásra, az Ige
meghallására, az úrvacsora ünneplésére, az egész emberiség szolgálatára és
az evangélium egész világon való hirdetésére léptünk közösségre egymással.
Az egyház megbízatását Krisztustól - a testet öltött Igétől - és a
Szentírásból - az írott Igéből - kapta. Az egyház Isten családja: Őáltala
elfogadott gyermekek, akik a megújított szövetség szerint élnek. Az egyház
Krisztus teste, a hit közössége, amelynek maga Krisztus a feje. Az egyház
a menyasszony, akiért Krisztus meghalt, hogy megtisztítsa és megszentelje.
Diadalmas visszatértekor dicsőséges egyházat állít maga elé, minden korok
hűségeseit, vérén megváltottakat, akiken nincs szeplő vagy sömörgőzés,
hanem szentek és feddhetetlenek.
(1Móz 12:3; Apcs 7:38; Ef 4:11-15; 3:8-11;
Mt 28:19-20; 16:13-20; 18:18; Ef 2:19-22; 1:22-23; 5:23-27; Kol
1:17-18).
13./ A maradék és
küldetése Az egyetemes egyházat azok alkotják, akik őszintén
hisznek Krisztusban; de az utolsó időkben, az általános hitehagyás
idejében maradékot hív el, hogy megtartsa Isten parancsolatait és a Jézus
hitét. Ez a maradék hirdeti az ítélet órájának elérkeztét, a Krisztus
általi megváltást és Krisztus második eljövetelének közelségét. A
Jelenések könyve 14. fejezetében a három angyal jelképezi ezt az üzenetet,
amely egybeesik a mennyben folyó ítélettel, a földön pedig bűnbánatot és
megújulást eredményez. Minden hívőnek szól a meghívás, hogy személyesen
vegyen részt az evangélium világszéles hirdetésében.
(Jel 12:17; 14:6-12;
18:1-4; 2Kor 5:10; Júd 3:14; 1Pét 1:16-19; 2Pét 3:10-14; Jel 21:1-14).
14./ Krisztus testének
egysége Az egyház egy test sok taggal, kihívva minden nemzetből,
ágazatból, nyelvből és népből. Krisztusban új teremtés vagyunk. Az
egyházat nem oszthatja meg faji, kulturális, műveltségbeli és nemzetiségi,
valamint alacsony és magasabb rendű, szegény és gazdag, férfi és nő
szerinti megkülönböztetés. Krisztusban mindannyian egyenlők vagyunk,
akiket Vele és egymással egy Lélek tart közösségben. Azért vagyunk, hogy
részrehajlás és fenntartás nélkül szolgáljunk és szolgáljanak nekünk. A
Szentíráson keresztül - amelyben Jézus Krisztus önmagát nyilatkoztatta ki
- mindannyian ugyanannak a hitnek és reménységnek vagyunk részesei, és ezt
bizonyságul hirdetjük mindeneknek. Ennek az egységnek a forrása a
Szentháromság egylényegűségében van, aki gyermekének fogadott minket.
(Róm
12:4-5; 1Kor 12:12-14; Mt 28:19-20; Zsolt 133:1; 2Kor 5:16-17; Apcs
17:26-27; Gal 3:27-29; Kol 3:10-15; Ef 4:14-16; 4:1-6; Ján 17:20-23).
15./ A keresztség
A
keresztség által megvalljuk Jézus Krisztus halálába és feltámadásába
vetett hitünket, és bizonyságot teszünk arról, hogy meghaltunk a bűnnek és
új életben akarunk járni. Így elismerjük Krisztust Urunknak és
Megváltónknak, népe leszünk és egyháza tagjaiként fogad be minket. A
keresztség Krisztussal való szövetségünknek, bűneink bocsánatának és a
Szentlélek elnyerésének jelképe. Vízben alámerítkezéssel történik.
Feltétele a Jézusban való hit megvallása és a bűnbánat bizonyossága. A
Szentírás tanulmányozása és tanításainak elfogadása után következik a
keresztség. (Róm 6:1-6; Kol 2:12-13; Apcs 16:30-33; 22:16; 2;38; Mt
28:19-20).
16./ Az úrvacsora
Az
úrvacsora Jézus testének és vérének jelképeiben való részesedés, mely
kifejezi Urunkba és Megváltónkba vetett hitünket. Az úrvacsora
tapasztalatában Krisztus jelen van, hogy találkozzon népével és erősítse
őket. Amikor részt veszünk benne, örömmel hirdetjük az Úr halálát, amíg
visszajön. Az úrvacsorára való felkészülés magába foglalja az
önvizsgálatot, bűnbánatot és megbánást. A Mester elrendelte a lábmosás
szolgálatát, hogy rámutasson a megújult megtisztulásra: fejezzük ki
készségünket egymás szolgálatára keresztényi alázatossággal és szeretetben
egyesítsük szívünket! Minden hívő keresztény részesülhet úrvacsorában.
(1Kor 10:16-17; 11:23-30; Mt 26:17-30; Jel 3:20; Ján 6:48-63; Ján
13:1-17).
17./ Lelki ajándékok és
szolgálatok Egyháza tagjainak Isten minden korban lelki ajándékokat
adományozott, amelyeket szeretet-szolgálatban az egyház és az egész
emberiség javára kellett felhasználniuk. A Szentlélek tevékenysége általi
ajándék - aki úgy adja minden tagnak, amint akarja - biztosítja azokat a
képességeket és szolgálatokat, amelyek az egyház Isten által rendelt
küldetésének betöltéséhez szükségesek. A Szentírás szerint ezek az
ajándékok a következő szolgálatokat foglalják magukba: hit, gyógyítás,
prófétálás, igehirdetés, tanítás, irányítás, megbékéltetés,
könyörületesség, önfeláldozó szolgálat, jótékonyság gyakorlása az emberek
segítségére és bátorítására. Néhány tagot Isten elhívott és Lelke
felruházott olyan tevékenységre, amit az egyház a lelkészi,
evangélizátori, apostoli és tanítói szolgálatként ismer el. Céljuk, a
tagok felkészítése a szolgálatra, az egyház lelki érettség fokára emelése,
hitben és istenismeretben való ápolása. Ha a tagok, mint Isten sokféle
kegyelmének hűséges sáfárai alkalmazzák e lelki ajándékokat, akkor az
egyház védett a hamis tantételek romboló befolyásától, fejlődik, Istentől
gyarapodik hitben, szeretetben épül fel.
(Róm 12:4-8; 1Kor 12:9-11,27-28;
Ef 4:8,11-16; Apcs 6:1-7; 1Tim 2:1-3; 1Pét 4:10-11).
18./ A prófétaság ajándéka
A
prófétaság a Szentlélek egyik ajándéka. Ez az ajándék a maradék egyház
ismertetőjele, ami E. G. White szolgálatában nyilvánult meg. Mivel Isten
hírnöke, írásai az igazság állandó, irányadó forrásai, amelyek az egyházat
vigasztalják, vezetik, tanítják és eligazítják. Nyilvánvalóvá teszik, hogy
a Biblia az a zsinórmérték, amellyel minden tanítást és tapasztalatot meg
kell vizsgálni. (Jóel 2:28-29; Apcs 2:14-21; Zsid 1:1-3; Jel 12:17;
19:10).
19./ Isten törvénye
Isten
törvényének nagy alapelveit a Tízparancsolat foglalja össze és Krisztus
élete is ezt szemlélteti. A Tízparancsolat Isten szeretetét, akaratát
fejezi ki és meghatározza az ember magatartását és kapcsolatait. Ez minden
korban, minden emberre kötelező. Ez a törvény Isten és népe közötti
szövetség alapja, és Isten ítéletében zsinórmérték. A Szentlélek munkája
által rámutat a bűnre, és vágyat ébreszt a Megváltó után. A megváltás nem
cselekedetekből, hanem kegyelemből van, és a kegyelem gyümölcse a
Tízparancsolat betartása. Az engedelmesség fejleszti a keresztény jellemet
és boldogságot ad. Ez bizonyítja az Úr iránti szeretetet és embertársaink
iránti aggodalmunkat. Az engedelmes hit Krisztus élet-átalakító hatalmát
mutatja be, és így erősíti a keresztény bizonyságtételét.
(2Móz 20:1-17;
Zsolt 40:7-8; Mt 22:36-40; 5Móz 28:1-14; Zsid 8:8-10; Ján 16:7-10; 1Ján
5:3; Róm 8:3-4; Ef 2:8-10; Zsolt 19:7-14; Mt 5:17-20).
20./ A szombat
A jóságos
Teremtő a teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent, és a
szombatot minden ember számára a teremtés emlékévé rendelte. Isten
megmásíthatatlan törvényének negyedik parancsolata Jézus, a szombat Ura
tanításával és gyakorlatával összhangban megkívánja a hetedik napi
szombatnak, mint a nyugalom, az imádkozás, és szolgálat napjának
megtartását. A szombat az Istennel és egymással való bensőséges kapcsolat
napja. Ez a Krisztusban történt megváltás jelképe, megszentelődésünk jele,
hűségünk záloga és Isten eljövendő örök országának előíze. A szombat Isten
és népe közötti örök szövetség állandó jele. E szent időszak estétől
estéig, naplementétől naplementéig tartó örömteli megtartása Isten teremtő
és megváltó munkájának ünneplése.
(1Móz 2:1-3; 2Móz 20:8-11; Lk 4:16; Ésa
56:5-6; 58:13-14; Mt 12:1-12; 2Móz 31:13-17; Ez 20:12,20; 5Móz 5:12-15;
Zsid 4:1-11; 3Móz 23:32; Mk 1:32).
21./ A sáfárság
Isten sáfárai
vagyunk: időt és alkalmat, képességet és javakat, a föld áldásait és
forrásait ránk bízta. Felelősséggel tartozunk neki ezek helyes
felhasználásáért. Isten tulajdonjogát a néki és embertársainknak való
hűséges szolgálattal, az evangélium hirdetéséért és egyháza fenntartásáért
és növekedéséért való tizedfizetéssel és adakozással ismerjük el. A
sáfárság kiváltság, amit azért adott Isten, hogy szeretettel munkálkodjunk
embertársainkért, és győzedelmeskedjünk az önzés és a kapzsiság felett. A
sáfár örül azoknak az áldásoknak, amelyeket hűsége eredményeként mások
nyernek. (1Móz 1:26-28; 2:15; 1Krón 29:14; Agg 1:3-11; Mal 3:8-12; 1Kor
9:9-14; Róm 15:26-27; Mt 23:23).
22./ A keresztényi
magatartás Isten azért hívott el minket, hogy istenfélő emberekhez
méltóan a mennyei alapelvekkel összhangban gondolkozzunk, érezzünk és
cselekedjünk. Hogy a Lélek kialakíthassa bennünk Urunk jellemét csak olyan
dologgal foglalkozzunk, ami krisztusi tisztaságot, egészséget és örömet ad
életünkben. Ez azt jelenti, hogy szórakozásunk és társasági életünk a
keresztényi ízlés és szépség legmagasabb fokán legyen. Figyelembe véve a
kulturális különbségeket, öltözetünk egyszerű, szerény, ízléses és takaros
legyen, azokhoz méltó, akiknek igazi szépsége nem külső ékességből, hanem
a nemes, csendes lélek hervadhatatlan ékességében áll. Ez azt is jelenti,
mivel testünk a Szentlélek temploma, értelmesen kell gondot viselni róla.
A megfelelő gyakorlással és pihenéssel együtt a lehető legegészségesebb
étrendet is el kell fogadnunk, és a Szentírásban meghatározott tisztátalan
ételektől tartózkodnunk kell. Mivel az alkoholtartalmú italok, a
dohányzás, a gyógyszerek és a kábítószerek felelőtlen használata
szervezetünkre ártalmas, ugyancsak tartózkodjunk ezektől. Ezzel szemben
foglalkozzunk olyan dolgokkal, amelyek gondolatainkat és testünket
Krisztushoz hasonlóvá formálják! Krisztus azt akarja, hogy egészségesek,
boldogok és jók legyünk. (Róm 12:1-2; 1Ján 2:6; Ef 5:1-21; Fil 4:8; 2Kor
6:14-7:1; 2Kor 10:5; 1Pét 3:1-4; 1Kor 6:19-20; 10:31; 3Móz 11:1-47; 3Ján
2).
23./ Házasság és család
A
házasságot, mely a férfi és nő között életre szóló egység
szeretetkapcsolatban, Isten alkotta az Édenben és Jézus megerősítette.
Mivel a keresztény számára a házasság Isten és a házastárs felé
elkötelezettség, ezért csak azonos hitű társak között köttessen. E
kapcsolat a kölcsönös szeretetre, megbecsülésre, tiszteletre és
felelősségre épül, mely Krisztus és egyháza közötti szeretet, szentség,
meghittség és állandóság kapcsolatát tükrözi. Jézus a válásról azt
tanította, hogy házasságtörést követ el az, aki elválik házastársától -
kivéve a paráznaság miatti válást -, és mással házasodik össze. Noha nem
minden családi kapcsolat eszményi, de a Szentlélek vezetésével és a
gyülekezet gondozásával a házasfelek között szeretetközösség jöhet létre,
ha teljesen alárendelik magukat egymásnak Krisztusban. Isten megáldja a
családot, és azt akarja, hogy a családtagok a teljes érettségre segítsék
egymást. A szülők tanítsák meg gyermekeiket Isten szeretetére és a neki
való engedelmességre. Példájukkal, szavaikkal, tanítsák őket arra, hogy
Krisztus szerető, nevelő, örökké gyengéd és gondoskodó, aki azt akarja,
hogy az Ő testének - Isten családjának - tagjaivá legyenek. A család
növekvő összetartása az utolsó idők evangéliumi üzenetének egyik
ismertetőjele. (1Móz 2:18-25; Mt 19:3-9; Ján 2:1-11; 2Kor 6:14; Ef 5:21-33;
Mt 5:31-32; Mk 10:11-12; Lk 16:18; 1Kor 7:10-11; 2Móz 20:12; Ef 6:1-4;
5Móz 6:5-9; Péld 22:6; Mal 4:5-6).
24./ Krisztus szolgálata a mennyei
templomban Van szentély a mennyben, az igazi templom, amelyet az Úr
és nem az ember épített. Ebben Krisztus szolgál érettünk, a hívők
rendelkezésére bocsátva engesztelő áldozatának jótéteményeit, amit egykor
mindenkiért feláldozott a kereszten. Nagy főpapunkká lett beiktatva és
mennybemenetelekor megkezdte közbenjárói szolgálatát. Engesztelő
szolgálatának második, utolsó szakaszát a 2300 éves prófétai idő
lejártakor, 1844-ben kezdte el. Ez a vizsgálati ítélet munkája, mely
minden bűn végső elrendezésének része, melyet az ősi héber szentély
megtisztítása jelképezett az engesztelés napján. A szentélyt a jelképes
szolgálatban áldozati állat vérével tisztították meg, a mennyei dolgok
Jézus vérének tökéletes áldozatával tisztulnak meg. A vizsgálati ítélet a
mennyei lények előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy kik haltak meg Krisztusban,
és ezért benne méltók az első feltámadásra. Ez nyilvánvalóvá teszi azt is,
hogy az élők közül kik maradtak meg Krisztusban, megtartván Isten
parancsolatait és Jézus hitét, és ezért benne készek Isten örök országába
való elragadtatásra. Isten igazságosságát igazolja ez az ítélet,
megtartván azokat, akik Jézusban hisznek. Nyilvánvalóvá teszi, hogy akik
hűségesek maradtak Istenhez, elnyerik az országot. Krisztus eme
szolgálatának befejezése a második advent előtt, az emberiség
vizsgálatának lezárását jelzi. (Zsid 8:1-5; 4:14-16; 9:11-28; 10:19-22;
1:3; 2:16-17; Dán 7:9-27; 8:13-14; 9:24-27; 4Móz 14:34; Ez 4:6; 3Móz 16;
Jel 14:6-7; 20:12; 14:12; 22:12).
25./ Krisztus második
eljövetele Krisztus második eljövetele az egyház áldott reménysége,
az evangélium csúcspontja. A Megváltó eljövetele szószerinti személyes,
látható és világszéles lesz. Amikor visszatér, feltámadnak a halott
igazak, és az élő igazakkal együtt megdicsőülnek és mennybe ragadtatnak, a
nem igazak azonban meghalnak. A próféciai sorozatnak majdnem teljes
beteljesedése a világ jelenlegi állapotával együtt jelzi, hogy Krisztus
eljövetele közel van. Ennek az eseménynek az idejét Isten nem jelentette
ki, ezért int bennünket, hogy mindenkor legyünk készen.
(Tit 2:13; Zsid
9:28; Ján 14:1-3; Apcs 1:9-11; Mt 24:14; Jel 1:7; Mt 26:43-44; 1Thessz
4:13-18; 1Kor 15:51-54; 2Thessz 1:7-10; 2:8; Jel 14:14-20; 19:11-21; Mt
24; Mk 13; Lk 21; 2Tim 3:1-5; 1Thessz 5:1-6).
26./ Halál és feltámadás
A
bűn zsoldja a halál. De az egyedül halhatatlan Isten örök életet ad
megváltottainak. Addig a napig a halál minden ember számára csak
öntudatlan állapot. Amikor életünk ura, Krisztus, megjelenik, a feltámadt
igazak az élő igazakkal együtt megdicsőülnek és elragadtatnak, hogy
Urukkal találkozzanak. A második feltámadás, a gonoszok feltámadása, ezer
év múlva lesz. (Róm 6:23; 1Tim 6:15-16; Préd 9:5-6; Zsolt 146:3-4; Ján
11:11-14; Kol 3:4; 1Kor 15:51-54; 1Thessz 4:13-17; Ján 5:28-29; Jel
20:1-10).
27./ A millennium és a bűn
vége A millennium Krisztusnak és az Ő szentjeinek az első és
második feltámadás közötti ezeréves mennyei uralma. Ez idő alatt a bűnös
halottak elítéltetnek, a föld pusztaság lesz, élő emberi lakosok nélkül,
de azt Sátán és angyalai birtokolják. Az ezer év végén Krisztus az Ő
szentjeivel és a szent várossal leszáll a mennyből a földre. Ekkor
feltámadnak a gonosz halottak és Sátánnal és angyalaival körülveszik a
várost, de Isten tüzet bocsát le, ami megemészti őket, és megtisztítja a
földet. Így a világegyetem örökre megszabadul a bűntől és a bűnösöktől.
(Jel 20; 1Kor 6:2-3; Jer 4:23-26; Jel 21:1-5; Mal 4:1; Ez 28:18-19).
28./ Az Újföld
Az Újföldön,
ahol igazság lakozik, Isten örök otthont, az örök élethez tökéletes
környezetet, szeretetet és örömöt, valamint az Ő jelenlétében való
tanulást biztosít a megváltottaknak. Isten népével akar lakni, itt nincs
szenvedés és halál. A nagy küzdelemnek vége van és nem lesz többé bűn.
Minden dolog, élő és élettelen együttesen hirdeti, hogy Isten a szeretet;
és Ő mindörökké uralkodik. Ámen.
(2Pét 3:13; Ésa 35; 65:17-25; Mt 5:5; Jel
21:1-7; 11:15; 22:1-5).
|